Ki olvas minket
Oldalainkat 117 vendég böngészi
Címlap
Hírek

Régi hiány szakmai pótlására, az internetező pikkelysömörös betegtársadalom iránt „fennálló” nagy „adósság” törlesztésére került sor ezekben a napokban, amikor a SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Pikkelysömör Ambulanciájának vezetője, Dr. Gyulai Rolland egyetemi docens (a Magyar Dermatológiai Társulat Pikkelysömör Szekciójának jelenlegi elnöke) elindította a psoriblog nevű internetes naplóját.

Híreink szerint szakorvosok és betegek, kíváncsiak és tanácstalanok egyaránt hasznos olvasmányra lelnek majd ezen a bloghelyen. Ezt bizonyítja a beköszöntő szövege is, melyből pár sort idézünk:

„Ezeken az oldalakon pikkelysömörrel/psoriasissal kapcsolatos információkat osztok meg. Részben saját személyes tapasztalatomból, részben kollégáim eseteiből, részben a szakirodalomból, de csakis szakszerű forrásból. A Blogokban napi témákról írok majd, a Tudomány részben pedig a pikkelysömörrel kapcsolatos szakmai témákról próbálok majd írni, nem szakmai nyelven. Rendszeresen lesz szavazás is, kíváncsi vagyok az Ön véleményére is. Kérem, hogy bátran szóljon hozzá, mondja el véleményét a témával kapcsolatban.

Dr. Gyulai Rolland bőrgyógyász egyetemi docens”

Kedves betegtársak, kedves látogatók!

Örömmel ajánljuk figyelmükbe Dr. Gyulai Rolland docens úr blogját! (Kattintson az alábbi képre!)

 

 


 

 

A Szegedi Pszoriázis Klub március 21-én tartotta idei első nyílt klubnapját.

Az összejövetelre két harkányi vendég is érkezett: Dr. PhD Csete Béla bőr- és nemigyógyász, kozmetológus és onkológus szakorvos, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. főorvosa, és Magusics Éva, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. értékesítési és marketing referense. A harkányi vendégeket Prof. Dr. Kemény Lajos egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának igazgatója és Dr. Gyulai Rolland egyetemi docens fogadta.

A két vendég ismertette a Harkányi Gyógyfürdőben alkalmazott komplex pikkelysömör-kezelés adta lehetőségeket, illetve a Harkányi Gyógyfürdőben és Harkány környékén 2012-ben tervezett rendezvényeket, kiegészítő spa–wellnes kezeléseket és egyéb idegenforgalmi gyógykezelési kínálatot.

Erről az előadásról készült 53 perces videofelvételt tekintheti meg itt a kedves Látogató.


 

 

 
Hírek

Megjelent a KAPOCS elektronikus információs kiadvány idei első (megjelenése során immár 3.) száma, amelyet Önnek is elküldünk, ha a képre kattintva, a megnyíló e-mailcímre küldött levelében kéri.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A tartalomból:

- Tavaszköszöntő
- Tavasz, napfény, pszoriázis - tanácsok pszorisoknak tavaszra, nyárra...
- Kitekintő - hírek más pikkelysömörös egyesületekről
- Pszoris étrend
- Pszori és időjárás stb.


 

 
Kedves Látogató!
Új menütömböt indítunk oldalunkon TUDOMÁNY blokkcím alatt. Ide szeretnénk koncentrálni azokat a szakorvosi előadásokat, előadásokról készült videofelvételeket, hangfelvételeket, vagy éppenséggel szakirodalmi szemelvényeket, amelyeket másoktól kapunk, vagy magunk készítünk a pikkelysömörrel, annak gyógykezeléséve kapcsolatos különböző rendezvényeken.

Elsőnek itt van mindjárt a harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórház szervezésében 2011. október 1-jén megtartott II. Harkányi Psoriasis Konferencia, amelyen tizenhárom kiváló szakorvos tartott előadást – szakorvosoknak. Igaz: szakorvosoknak tartottak előadást a kiváló szakemberek, de a betegek is hasznos információkat szerezhetnek ezekből, amiket aztán saját orvosukkal megbeszélhetnek...

Érdemes benézni.

*********
Visszajelzések szerint előfordul, hogy az Internet Explorer böngésző nem látja a videókat. Ilyen esetben javasoljuk megnézni, hogy a megfelelő codecek telepítve vannak-e a rendszerben, illetve az IE böngészőhöz ajánlott kiegészítők megvannak-e. Ha ezt macerásnak tartja,  próbálkozzon inkább más böngészővel megkeresni ezt az oldalt (Firefox, Chrome, Opera...)
A videók a helyükön vannak, és sokan nézték/nézik is őket.


 

 
Pontos idő
Rádiózzunk!
Névnap
Ma 2012. május 19., szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.
Szavazások
Mennyire elégedett a kapott kezeléssel?
 
LÁTOGATÓINK
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa100
mod_vvisit_counterTegnap119
mod_vvisit_counterTárgyhét836
mod_vvisit_counterElőző hét902
mod_vvisit_counterTárgyhavi2457
mod_vvisit_counterElőző havi3716
mod_vvisit_counterÖsszes116931

Online (20 perc időkeretben ): 5
Az Ön IP-je: 38.107.179.222
,
-